binkylulu.com
"Ez nem csupán egy kikötő, hanem találkozópontja a hazai vitorlázásnak. A Kékszalag Port kapuja a vitorlástársadalom előtt nyitva áll, itt otthonra lel a szabadidős túravitorlázó családoktól egészen az olimpikonjainkig mindenki, aki a szél és a Balaton szerelmese. A Magyar Vitorlásszövetség, és talán bátran mondhatom a Magyar Kajak-Kenu Szövetség nevében is, hogy ez egy hatalmas lehetőség, ugyanis még többekkel ismertethetjük és szerettethetjük meg sportágainkat" – mondta. Holczhauser András, a helyi szabadidőközpont ügyvezetője, a Kékszalag Port vezetője kiemelte: ez a létesítmény büszkélkedhet a környező marinák közül a legtöbb vendéghellyel. Hozzátette: a teljes beruházás szeptemberre készül el, akkorra épül fel a parti létesítmény. A Balatonfüredi Vízisport és Szabadidő Központ mintegy 2. 1 milliárd összegű támogatással valósul meg. A kikötő mintegy 140 vitorláshajónak és 40-50 kézi hajtású vízisporteszköznek biztosít helyet.
Nagy Jenő országgyűlési képviselő felidézte az épület hányatott sorsát. Annak a reményének adott hangot, hogy rövidesen újra megnő a vendégek száma, akik közül sokan keresik majd az Ipoly Residence által biztosított igényes szolgáltatásokat. Kicsit tudatlanul, kicsit félretájékoztatva kezdtem ebbe a nagy projektbe - vallotta be Lengyel Ernő tulajdonos-ügyvezető az avató ünnepségen -, de az Anna Granddal kapcsolatos problémákból tanulva, ennek a szállodának a fejlesztése már rendben zajlott. Az elnyert támogatás a teljes összeghez viszonyítva nem túlságosan nagy, mégis fontos segítséget jelentett. Rendkívül fontosnak tartotta, hogy a szálloda felújításával párhuzamosan az önkormányzat megújította a környező parkot, utcákat, így méltó környezetben került az épület. A város legfrekventáltabb pontján, közvetlenül a Tagore-sétányt határoló park szélén álló kétemeletes, akadálymentesített eklektikus műemléképületben nyolc különleges minőségű lakosztályt és hat szobát alakítottak ki, melyekhez étterem, konferenciaterem és egy kisebb wellnesközpont kapcsolódik.
A Magyar Vitorlás Szövetség, és talán bátran mondhatom a Magyar Kajak-Kenu Szövetség nevében is, hogy ez egy hatalmas lehetőség, ugyanis még többekkel ismertethetjük és szerettethetjük meg sportágainkat – fogalmazott Gerendy Zoltán, a vitorlás szövetség elnöke. Mindent megtudhatsz a balatoni vitorlázásról itt. Ez a létesítmény büszkélkedhet a környező marinák közül a legtöbb vendéghellyel A teljes beruházás szeptemberre készül el, akkora épül fel a parti létesítmény. A Balatonfüredi Vízisport és Szabadidő Központ mintegy 2, 1 milliárd összegű támogatással valósul meg. A kikötő mintegy 140 vitorláshajónak és 40-50 kézi hajtású vízisporteszköznek biztosít helyet. Fotó: Keszey Ágnes Nyitókép: Keszey Ágnes
Nagyon szép, kellemes és igényes környezetben eltöltött három napunk volt. Tamara, 24-30 éves, párjával utazott ••• A legfinomabb vacsorák és reggelik az eddigi, hasonló jellegű szállodák közül, pazar gasztronómiai élményben volt részünk. Kedves személyzet, modern és igényes berendezés. Balázs, 40-50 éves, párjával utazott 3 éjszakát töltöttünk el itt a párommal. A hotelba belépve csodás illat és igényes berendezés fogadott. Nagyon szép minden. A személyzet nagyon figyelmes és kedves. L'aura Éttermünkben megtapasztalhatja a boutique büférendszer bőséges svédasztal kínálatát: hidegelőételek, saláták, levesek, sajtok és desszertek várják a büféasztalon. Meleg fő ételeink a la minute készülnek, így garantáljuk a frissességét, a kényelmet. Világtrendeknek megfelelő fogások valamint regionális alapanyagokból készült ételek csillapítják a gasztronómia kedvelőinek éhségét. A gondosan elkészített specialitások mellé balatoni borválogatást és díjnyertes pálinkákat kínálunk. Ahol a wellness nem csupán kikapcsolódás, hanem feltöltődés felsőfokon!
A hatalmas üvegfelületeknek köszönhetően a belső tér szinte összeér a természettel A 78 szobás szálloda épülete a modern építészet letisztult, izgalmasan elegáns, natúr dizájn vonalát képviseli. A belsőépítészet felelős tervezése pedig az alap koncepciót képviseli, fenntartható luxus, ökotudatos alapanyagok és megoldásokkal. A belsőépítészeti megjelenés szorosan kapcsolódik az építészeti koncepcióhoz. Modern formavilág, nemes anyagok használata, letisztultság. A kialakítandó hangulat fontos eleme a természetesség és az elegancia. A letisztult formavilághoz, puha és elegáns anyaghasználat társul, egy kortárs enteriőrrel. Hangsúlyosak az átláthatóságok, nagy üveg és ablak felületek, de mind ezek mellett az otthonosság és a természetesség, "natúr" anyaghasználat jellemző. A teljesség igénye nélkül néhány különlegesség, olasz design bútorok speciálisan, egyedi LUA Resort kialakításban, Diesel living special edition luxus burkolatok, Good Design, Red Dot Design és Archiproducts Design díjas kültéri bútorok emelik a belső és külső terek színvonalát.