binkylulu.com
Nem szabad bedőlni a könyörgő kutyaszemeknek! Kedvenced vajmi keveset tud arról, milyen veszélyeket rejt számára ez a csábító nyalánkság. Ha hallottál már olyan kutyáról, aki megevett egy tábla csokit, mégsem lett semmi baja, netán a tiéddel történt meg ugyanez, nem vagy egyedül. Ahogy az emberek, a kutyusok is más-más anyagcserével vannak megáldva, tehát lehet, hogy a történet főszereplőjének ebből a szempontból épp szerencséje volt. Kísérletezni azonban nagyon rossz ötlet, rögtön ki is fejtjük, miért. Mit tesz a kutya szervezetével a csokoládé? Az ízletes édesség fő összetevője, a kakaó nagy mennyiségben tartalmaz metilxantin alkaloidokat, közéjük tartozik a koffein és a teobromin is. Utóbbiból található benne a legjelentősebb adag, melyből már egészen kis mennyiség is halálos lehet a kutya számára. Ezek a vegyületek az adenozin receptorokhoz kapcsolódnak a sejtek felszínén, mert szerkezetük nagyon hasonlít ehhez az egyébként nyugtató hatású nukleozidhoz. A teobromin és a koffein izgató hatása azonban épp ellentétesen kezdi működtetni ezeket a receptorokat, ezért érzi az ember élénknek magát a kávétól és az étcsokitól.
A fehér csoki nagyon minimális mennyiségben tartalmaz teobromint, hiszen kakaómennyisége is messze elmarad sötét társaiétól. Egy kutatás szerint a kutyák számára tejcsokoládéból a halálos dózis, fél kilónként 30 gramm csokoládé. Ez egy 40 kg-os kutya esetében majdnem 2, 5 kg csokoládét jelent. Mivel ez a mennyiség óriási, így nem igazán ettől kell tartania a gazdáknak. Az igazi veszély a fekete csokikban rejlik. A veszély az, hogy a halálos dózishoz 115 mg is elegendő kilónként. Ami egy 40 kg-os kutya esetében 35 dkg fekete csokoládét jelent. Ez pedig már nem egy elérhetetlen dózis. Komoly mérgezési tünetek léphetnek fel 80-100 mg teobromin/kg esetén, ám jó hír, hogy a kutyus ekkor még megmenthető. A lényeg tehát sokkal inkább van a csoki fajtáján, mint annak mennyiségén! Ez alapján: • Egy 4kg-os kutya halálos dózisa tehát: 30 gramm fekete csoki, 90 gramm félédes és 270 gramm tejcsokoládé. • Egy 12 kg-os kutya esetében ez az adag: 90 gramm fekete csoki, 270 gramm félédes és 810 gramm tejcsokoládé.
Ennél már jóval kevesebb is súlyos rosszullétet okozhat. Minél kisebb a kutya, annál nagyobb a mérgezés veszélye. Forrás: Flickr / Sean Hoyer Amennyiben a kutyánk csokit evett, a hidrogén-peroxid-oldat itatása hányást vált ki. De mielőtt bármit tennénk, konzultáljunk az állatorvossal. A teobromin még veszélyesebb a macskákra, de azért nem kell különösebben aggódni. A macskák ugyanis egyáltalán nincsenek oda a csokoládéért, mert nem érzékelik az édes ízt.
A mérgezés tünetei 6-12 óra alatt jelennek meg. Tehát soha ne etessük kutyusunkat csokoládéval, de ha mégis azt gyanítjuk, hogy a kutyánk csokoládét evett, nézessük meg állatorvosunkkal.
Természetesen minél kisebb a kutya, annál kevesebb mennyiség elég a komoly bajhoz. Vészjelek Ha a kutya csokit evett, általában 4-24 órán belül jelentkeznek az első tünetek. Ezek: • Hányás • Hasmenés • Fokozott szomjúság • Fokozott vizeletürítés • Nyugtalanság Ahogy egyre több teobromin bomlik le, egyre komolyabb tünetek tapasztalhatóak. • A koordináció hiánya • Izomrángások • Hiperaktivitás • Megnövekedett pulzus • Magas vérnyomás A tünetek rohamhoz, kómához, szívritmuszavarhoz és végül halálhoz vezethetnek. Mi a teendő, ha a kutya csokit evett? Hívd az állatorvost, ha úgy gondolod, a kutya csokit evett! Az állatorvos tudni fogja, mi a megfelelő kezelés az állat számára. Fotó: Sim Műhely Címkék: csoki, édesség, koffein, kutya Weboldalunk használatával jóváhagyod a cookie-k használatát a Süti (cookie) irányelvek értelmében. Elfogadás Bővebben Sütik törlése
7/18 anonim válasza: 82% "A kakaóbab számos vegyületet tartalmaz, de van egy, amely kártékony a háziállatok számára. Ez a vegyület a teobromin, melyet éppen 130 évvel ezelőtt sikerült elkülöníteni. A teobromin ún. alkaloid, mint a barátja, a koffein. Hatása hasonló, de nem olyan erős. A teobromin a kakaóban, a csokiban és a teában is jelen van. A kóladióban is van, de azzal nem találkozunk a konyhában. Májunk jól ismeri, mivel a koffein egy része benn(ünk) teobrominná alakul. A teobromin kifejezetten káros a háziállatoknál (macska, kutya, ló stb. ), mivel ezek szervezete nehezen tudja lebontani ezt a vegyületet. Egy kisméretű kutya már fél tábla csokitól is megbetegszik. Minél nagyobb testű az állat, annál több tábla csokit ehet bűntetlenül. " (google, a mi jóbarátunk... ) 2009. 16:58 Hasznos számodra ez a válasz? 8/18 anonim válasza: 39% Hívj, de ne a kutyádnak, hanem magadnak! Hogy kérdezhetsz ilyen hülyeséget? 2009. 16:59 Hasznos számodra ez a válasz? 9/18 anonim válasza: 85% ne fuss mindjárt a dokihoz.
Biztosan sokan hallottátok már, hogy a csoki beteggé teheti kedvenceinket. De mégis, mennyire komoly ez a betegség? Előfordul, hogy kutyusunkat gyakran szinte már családtagnak tekintjük, ezáltal olyan finomságokat adunk neki, amiket mi is szívesen fogyasztunk, így például csokit. Bár néhány, ember által is fogyasztott étel kis mértékben megfelelhet a kutyusoknak, sajnos a csokival nem ez a helyzet. A csokitól kedvencünk ugyanis könnyen megbetegedhet, sőt bele is halhat! Az állatorvosok azt mondják, hogy a csoki az egyik leggyakoribb módja a kutyamérgezésnek, tehát nem árt odafigyelni! Az örök szabály, hogy nincs az a mennyiség csokoládéból, amely még megengedhető lenne a blökid számára. A legveszélyesebb fajta csokik a fekete, és a sütéshez használt étcsokik, de a tejcsoki ugyanúgy ártalmas szeretett szőrpamacsunkra. Miért mérgező a csokoládé kedvencünkre nézve? A csokoládé kakaóból készül, a kakaóbab pedig koffeint, és egy bizonyos teobromin nevezetű anyagot is tartalmaz. A kutyák esetében ez utóbbi a nagyobb probléma.
Igaz, hogy a csokoládé serkentő tulajdonságai némiképp szolidabbak és kíméletesebbek, mint a koffein pörgetése, a kutyák teste ezt a terhelést is nehezen viseli. Az ok: az ebek szervezete sokkal lassabban dolgozza fel az elfogyasztott teobromint, mint a miénk, így ez az anyag akár 20 órán át a vérükben maradhat. Nem ritka, hogy csak a csokievés másnapján jelentkeznek a túladagolás tünetei, azaz a szapora szívverés remegés hányás, hasmenés izomgörcsök gyakori vizelés zihálás nyáladzás szomjúság Ha ezeket tapasztalod, azonnal vidd orvoshoz a kutyát, mert az életmentés szempontjából minden perc számít! Mennyi csokoládé lehet veszélyes a kutyád egészségére? Testsúlykilogrammonként 100-150 mg teobromin már végzetessé válhat a kutyus számára. Egy gramm a következő típusú csokikból az alábbi mennyiséget tartalmazza: Étcsokoládé: 5, 5 mg Főzőcsokoládé: 16 mg Tejcsokoládé: 2, 4 mg Fehér csokoládé: 0, 01 mg Tehát könnyedén kiszámolhatod, hogy a te kedvencedre mekkora adag jelent veszélyt. Például ha egy 5 kilós kutya megeszik negyed tábla tejcsokit (kb.